2019. szeptember hónap bejegyzései

Dél-alföldi regionális disszemináció – Békéscsaba

A dél-alföldi régióban 2019. szeptember 27-én került sor a kutatási eredmények disszeminációjára Békéscsabán. A résztvevőket egy közös ebédre invitáltuk, ezt követően került sor a projekt bemutatására, illetve a kutatási részeredmények nyomán megfogalmazott javaslatok megvitatására. A rendezvényre meghívást kaptak a régióban működő civil ifjúsági szervezetek, illetve az Új Nemzedék Irodák megyei munkatársai is. A rendezvény interaktív részében a résztvevőkkel folytatott beszélgetés nagyon eredményes volt, lehetőség volt az összegyűjtött javaslatok körét is tovább bővíteni, illetve megvitatni a kutatási eredményeket, mennyire áll összhangban saját tapasztalataikkal. A résztvevő civil szervezetek képviselőivel a kötetlen beszélgetés során a projekt eredményein túlmutató párbeszéd is kialakult, amelynek során tapasztalatcserére is sor került.

A Civil Szervezetek Szövetsége

Békéscsabán a Civil Szervezetek Szövetsége ad majd otthont a regionális disszeminációs rendezvénynek. A Civil Szervezetek Szövetségét huszonnégy civil szervezet alapította az 1999. november 20-án megrendezett Csabai Civilek Napja alkalmával, az Ifjúsági Ház és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával. 2000. augusztus 24-én jegyezték be közhasznú szervezetként. Jelenleg 95 tagszervezetet tömörít magába, melyeknek több mint a fele megyei, regionális és országosan működő megyei szervezet. A szövetség főbb céljai, tevékenysége: a csatlakozó civil szervezetek (jogi személyiséggel rendelkező egyesületek, alapítványok és jogi személyiséggel nem rendelkező körök, klubok) érdekképviselete, az ezen szervezeteket érintõ önkormányzati döntések és határozatok polgári, szakmai hátterének biztosítása, az egyes feladatok ellátásával kapcsolatos elképzelések feltárása, megoldási javaslatok felvetése és kidolgozása, részvétel a döntések előkészítésében és véleményezésében, a civil szerveződéseket tevékenységében érintő, segítő, képviselő hatóságok, intézmények és szervezetek közötti hatékony információáramlás biztosítása, e tevékenységek koordinálása, közös feladatok szervezése, a csatlakozó szervezetek közötti párbeszéd, koordináció biztosítása, kiadványok létrehozása, pályázati programok készítése, a célokkal kapcsolatos kulturális, ifjúsági és családi rendezvények szervezése, az alap célokhoz kapcsolódó régiós és nemzetközi kapcsolatok kezdeményezése és működtetése.

Dél – dunántúli disszemináció – Pécs

A dél-dunántúli régióban Pécsett került sor 2019. szeptember 20-án a kutatási eredmények disszeminációjára. A programot megelőzően a résztvevőket egy közös ebédre invitáltuk, majd sor került a projekt bemutatására, majd a kutatás részleteiről hangzott el egy összefoglaló. A kutatási részeredmények nyomán megfogalmazott javaslatok megvitatása zárta a programot. A rendezvényre meghívást kaptak a régióban működő civil ifjúsági szervezetek, illetve az Új Nemzedék Irodák megyei munkatársai is. A rendezvény interaktív részében a résztvevőkkel folytatott beszélgetés nagyon eredményes volt, lehetőség volt az összegyűjtött javaslatok körét is tovább bővíteni, illetve megvitatni a kutatási eredményeket, mennyire áll összhangban saját tapasztalataikkal. A résztvevő civil szervezetek képviselőivel a kötetlen beszélgetés során a projekt eredményein túlmutató párbeszéd is kialakult, amelynek során tapasztalatcserére is sor került.

Pécsi helyszín leírása

A dél-dunántúli regionális disszeminációs rendezvény helyszíne a Gandhi Gimnázium volt Pécsett. A gimnázium mellett közösségi tér, gumi borítású futball- és kosárlabdapálya helyezkedik el, illetve saját sportcsarnokkal rendelkeznek, melyet más pécsi egyesületek is igénybe vesznek, számos közösségi programot és városi sportrendezvénynek itt adnak helyszínt. A gimnázium Pécs észak-keleti részén a Komlói út közelében található, jól megközelíthető. A gimnáziumot üzemeltető cég elődje, a Gandhi Alapítvány 1996-ban kezdte meg a tevékenységét, elsődleges céljuk az oktatás mellett az volt, hogy a régióban élő, elsősorban beás fiatalok ne csak a tanulás, hanem szocializáció és hagyományőrzés útján is lehetőségekhez jussanak. A gimnázium közösségfejlesztő programjában már kezdetektől szerepeltek a különböző ösztöndíj-programok, a cigány táncok, énekek ismerete, a roma hagyományok felelevenítése és beépítése a mindennapokba, illetve a beás és lovári nyelv ismerete.

Észak-magyarországi disszemiáció – Kéked

Megvalósult az első regionális disszeminációs rendezvény Kékeden. A közös ebéddel kezdődő szakmai délutánon a fókuszban a projekt keretében megvalósított kutatás állt, az előadók a projekt rövid bemutatása mellett a kutatás tevékenységeiről, illetve az összegyűjtött információk alapján elmondható eddigi eredményekről beszéltek. Fontos része volt a programnak a kutatás eredményeként a szakpolitika számára megfogalmazandó ajánlásokhoz érkezett javaslatok megvitatása a résztvevőkkel, akik az elhangzottak megvitatása és a saját tapasztalataik megosztása mellett hozzá tehették saját javaslataikat az ajánlások végső tartalmához. A beszélgetés kifejezetten interaktív módon zajlott és értékes hozzászólásokkal gazdagodott a kutatási anyag. A következő disszeminációs rendezvénynek majd Pécs ad otthont, a dél-dunántúli régióban.

A disszeminációról általában

A disszemináció fontos része minden projektnek, mert ennek keretében ismertethetjük meg az elért eredményeket azokkal, akik tovább tudnak dolgozni azokkal, akár felhasználásról, akár továbbfejlesztésről van szó. Az eddigi projektjeink során alapvetően kétféle módon disszemináljuk az eredményeket: egyrészt összefoglalókat, kiadványokat készítünk, amelyeket elérhetővé és letölthetővé teszünk online felületeinken, másrészt disszeminációs rendezvényeket szervezünk és meghívjuk azokat a témában érintett szakembereket, szakpolitikai képviselőket, akik hasznosíthatják munkájukban az elért eredményeket, illetve magán a rendezvényen ki is egészíthetik azokat olyan tényezőkkel, amelyekre esetleg a projekt során a megvalósítók nem látnak rá. Szerencsés, amikor lehetőség van az országban több helyszínen megjelenni egy disszeminációval, mert egy adott terület központjában megszervezeve nagyobb esély van arra, hogy az érintettek meg tudnak jelenni, mert kevesebb időre vonja ki őket a rendezvény a munkából, és nem kell messzire utazniuk.