2018. november hónap bejegyzései

Az év utolsó hónapjában sem szünetel a munka

A projekt 2018-ra tervezett eseményei ugyan befejeződtek, a tevékenységek azonban decemberben is zajlanak. A projektben folyó kutatás során ifjúsági területen dolgozó szakembereket szólítunk meg interjúval, illetve 2019 folyamán kérdőívvel, hogy olyan információkat gyűjtsünk, amelyek segítenek abban, hogy körvonalazzuk az ifjúsági kisközösségek működési környezetét, a sikeres módszereket ezen a területen, a segítő és nehezítő tényezőket, a szükséges intézkedéseket. A kutató munka 2019 nyarán zárul, majd az ősz folyamán az érdeklődők megismerhetik az eredményeket regionális és országos rendezvények keretében. A kutatás eredményeként elkészülő, a magyarországi és a romániai viszonyokat összehasonlító elemzés elérhető lesz a Frekvencia Egyesület honlapján.

Bemutatkoznak partnereink: Deresk Község Önkormányzata (Szlovákia)

Az önkormányzat 2015 és 2022 között egy térségi kutatásban vesz részt, amely Társadalmi és gazdasági fejlesztés a turóci és gömöri kistérségben néven fut. A projekt célja annak feltérképezése, milyen erőforrásokkal és lehetőségekkel rendelkezik a kistérség, így a kutatás eredményeire stabil szakpolitikai cselekvési tervet lehet építeni. A kutatás során feltérképezésre kerülnek a kistérséghez tartozó megyék környezeti, infrastrukturális, hulladékgazdálkodási, fenntarthatósági, illetve a humánerőforrást érintő jellemzői is. A kutatás során szakpolitikai javaslatokat is megfogalmaznak a térség fejlesztése érdekében, úgymint a fenntartható, de versenyképes gazdálkodás kialakítása, a környezeti értékek védelme, a kis- és középvállakozások támogatása, az életminőség javítása, az oktatás fejlesztése, az önkormányzati együttműködések javítása, illetve a szakpolitikai akciótervek végrehajtásának hatékonyabbá tétele.
A község emellett aktív közösségi életet is él, több ifjúsági és lakossági csoport is rendszeres találkozókat szervez, melyek megkoronázása a helyi hagyományőrző napokon való együttműködés. Az önkormányzat számára kiemelten fontos nemcsak a generációs együttműködés elősegítése, hanem a fiatalok elvándorlásának, a közösség elöregedésének megakadályozása is, így minden olyan módszerre nyitott, melyek aktivizálni tudják a fiatalokat és pozitív jövőképet tudnak mutatni nekik kisközösségi környezetben is.

Az év utolsó eseménye volt a projektben a 7. műhelymunka

Lassan véget ér az év a projektünk számára is, megvalósult a külföldi szakértőkkel való utolsó személyes találkozó is 2018-ban. Fontos volt ránézni az elmúlt év eseményeire, illetve a közös munka módszereire, hogy biztosított legyen a közösen tervezett eredmények elérése. Megvitatásra került a jövő évi programterv is, amelynek keretében további négy tanulmányút várható ifjúsági programokat megvalósító szervezetekhez. A tanulmányutak mellett megszervezésre kerül további öt műhelymunka, amelyek során folyamatosan zajlik a tanulmányutakon szerzett tapasztalatok feldolgozása, illetve a szakértők által gyűjtött jógyakolatok bemutatása. Mindezen eseményekkel párhuzamosan zajlik a Magyarországra, illetve Romániára kiterjedő kutatás az ifjúsági közösségi kezdeményezésekről, amelynek részeredményeiről majd szintén a műhelymunkák során tudnak értekezni a résztvevők.

Bemutatkoznak partnereink: Romániai Denevérmentő Egyesület

A Romániai Denevérvédelmi Egyesület nonprofit, nem kormányzati szervezet, amely azokat a romániai embereket tömöríti, akik érdeklődnek a denevérkutatás és a denevérvédelem iránt. A 2000 óta működő egyesület célja, hogy népszerűsítse a Romániai denevérkutatást és denevérvédelmet, illetve az átfogóbb környezet és természetvédelmet. Programjaik között kiemelt fontosságú a fiatalok környezeti nevelése.

A szervezet küldetése, hogy előmozdítsa a denevérvédelem és az általános természetvédelemre összpontosító kutatások tevékenységét.

Célkitűzéseit többféle tevékenység révén valósítja meg: egyrészt figyelemfelhívással, tudományos, ismeretterjesztő és tájékoztató anyagok készítésével, közzétételével juttatja el a témáról szóló információkat a közvéleményhez, környezeti nevelési programokat valósít meg főként a fiatalok, de gyakorlatilag minden korosztály számára, másrészt kapcsolatot tart denevérkutatókkal az egész világon, javaslatokat, stratégiákat készít a denevérek védelme érdekében a hatóságok felé, konkrét védelmi intézkedéseket valósít meg. A denevérkutatás iránt érdeklődő személyek számára szakképzést is tudnak biztosítani, illetve professzionális tanácsadást a denevérvédelemben és kutatásban. Fontosnak tartja a szervezet a denevérkutatással és védelemmel foglalkozó nemzeti és nemzetközi szervezetek összekapcsolását és az azokkal való együttműködést.