A toldi tanoda

Meglátogattuk a toldi tanodát, ahol a tanoda vezetőjével beszélgettünk, illetve megnéztük a működés helyéül szolgáló épületet. A 35 gyerekkel 5 fő önkéntes foglalkozik, egyikük sem toldi lakos. Többen Budapesten járnak egyetemre vagy félállásban dolgoznak a fővárosban, félállásban pedig a tanoda önkéntesei vagy alkalmazottai. A legtöbb foglalkozást szerda és péntek között tartják, ekkor van itt a dolgozók és önkéntesek többsége, hétvégére pedig 1-2 fő önkéntes érkezik megtartani a foglalkozásokat.

Az önkéntesek bevonása az egyik legnagyobb nehézsége a tanodának. Szociális munkás és ifjúságsegítő hallgatók gyakran töltik itt szakmai gyakorlatukat, de a település nehezen megközelíthető és távol esik Debrecentől, így a gyakorlati idő letelte után ezek az önkéntesek rendszerint nem térnek vissza. A helyi viszonyok miatt helyből is nehéz önkéntest találni, hiszen a szülők nem rendelkeznek megfelelő fokú végzettséggel ahhoz, hogy korrepetálják a gyerekeket, sem pedagógiai ismeretekkel ahhoz, hogy a fejlesztő játékok során átlássák a játékok kompetenciafejlesztő funkcióit; a helyi pedagógusok pedig főállásban foglalkoznak a gyerekekkel, csak ritkán tudnak önkéntes munkát vállalni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.