Partnerek kategória bejegyzései

Partnereink

Bemutatkoznak partnereink: Deresk Község Önkormányzata (Szlovákia)

Az önkormányzat 2015 és 2022 között egy térségi kutatásban vesz részt, amely Társadalmi és gazdasági fejlesztés a turóci és gömöri kistérségben néven fut. A projekt célja annak feltérképezése, milyen erőforrásokkal és lehetőségekkel rendelkezik a kistérség, így a kutatás eredményeire stabil szakpolitikai cselekvési tervet lehet építeni. A kutatás során feltérképezésre kerülnek a kistérséghez tartozó megyék környezeti, infrastrukturális, hulladékgazdálkodási, fenntarthatósági, illetve a humánerőforrást érintő jellemzői is. A kutatás során szakpolitikai javaslatokat is megfogalmaznak a térség fejlesztése érdekében, úgymint a fenntartható, de versenyképes gazdálkodás kialakítása, a környezeti értékek védelme, a kis- és középvállakozások támogatása, az életminőség javítása, az oktatás fejlesztése, az önkormányzati együttműködések javítása, illetve a szakpolitikai akciótervek végrehajtásának hatékonyabbá tétele.
A község emellett aktív közösségi életet is él, több ifjúsági és lakossági csoport is rendszeres találkozókat szervez, melyek megkoronázása a helyi hagyományőrző napokon való együttműködés. Az önkormányzat számára kiemelten fontos nemcsak a generációs együttműködés elősegítése, hanem a fiatalok elvándorlásának, a közösség elöregedésének megakadályozása is, így minden olyan módszerre nyitott, melyek aktivizálni tudják a fiatalokat és pozitív jövőképet tudnak mutatni nekik kisközösségi környezetben is.

Bemutatkoznak partnereink: Romániai Denevérmentő Egyesület

A Romániai Denevérvédelmi Egyesület nonprofit, nem kormányzati szervezet, amely azokat a romániai embereket tömöríti, akik érdeklődnek a denevérkutatás és a denevérvédelem iránt. A 2000 óta működő egyesület célja, hogy népszerűsítse a Romániai denevérkutatást és denevérvédelmet, illetve az átfogóbb környezet és természetvédelmet. Programjaik között kiemelt fontosságú a fiatalok környezeti nevelése.

A szervezet küldetése, hogy előmozdítsa a denevérvédelem és az általános természetvédelemre összpontosító kutatások tevékenységét.
Célkitűzéseit többféle tevékenység révén valósítja meg: egyrészt figyelemfelhívással, tudományos, ismeretterjesztő és tájékoztató anyagok készítésével, közzétételével juttatja el a témáról szóló információkat a közvéleményhez, környezeti nevelési programokat valósít meg főként a fiatalok, de gyakorlatilag minden korosztály számára, másrészt kapcsolatot tart denevérkutatókkal az egész világon, javaslatokat, stratégiákat készít a denevérek védelme érdekében a hatóságok felé, konkrét védelmi intézkedéseket valósít meg. A denevérkutatás iránt érdeklődő személyek számára szakképzést is tudnak biztosítani, illetve professzionális tanácsadást a denevérvédelemben és kutatásban. Fontosnak tartja a szervezet a denevérkutatással és védelemmel foglalkozó nemzeti és nemzetközi szervezetek összekapcsolását és az azokkal való együttműködést.

Bemutatkoznak partnereink: E-Consult Egyesület

Az E-Consult Egyesületet Szatmárnémeti 2008-ban jött létre abból a társadalmi szükségszerűségből, hogy a közösségek fenntartható fejlődésének koncepcióját támogassa. Az Egyesület fő célkitűzései a környezeti nevelés, természetvédelem és tudománynépszerűsítés. A természetvédelem mellett hangsúlyt fektetnek a történelmi és kulturális örökség védelmére, ismeretének kamatoztatására.
Az Egyesület tevékenységei között kiemelt helyet foglal el a fenntartható fejlődés népszerűsítése, úgy a fiatalok, mint a felnőtt lakosság körében. A környezeti problémákat igyekeznek minél szélesebb szemszögből vizsgálni, és olyan praktikus, tudományos megalapozottságú megoldásokat találni, melyeket egy vidéki közösség tradicionális közege is könnyen be tud fogadni, alkalmazni. Az ökoturizmus, a helyi termékek támogatása, a fenntartható módszerek és „jó praktikák” népszerűsítése mindennapi tevékenységeik része.

A Nemzeti Ifjúsági Tanácsról röviden

A Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) egy olyan fórum (egyesületi formában), amelynek célja, hogy egyrészt segítse a párbeszédet a fiatalok és az ifjúsági szervezetek között, másrészt a hazai és nemzetközi szereplők, döntéshozók és szervezetek között. A szervezet egyik legfontosabb feladata az ifjúság és az ifjúsági szervezetek magas szintű érdekképviselete, az ifjúságpolitika formálása és alakítása, valamint a mindenkori kormánnyal való kommunikáció. Az Egyesület a magyarországi ifjúsági szervezetek ernyőszervezete, amely elsősorban a magyarországi ifjúságpolitikát kívánja előmozdítani szoros együttműködésben a határon túli magyar ifjúsági szervezetekkel.
A Nemzeti Ifjúsági Tanács mindezek mellett európai és világszinten is képviseli a magyar ifjúságot, illetve annak álláspontját.

Szakmai műhely

A berettyóújfalui tanulmányutat követően március 24-én Tépén került sor a 4. szakmai műhelyre, amelynek keretein belül ismertetésre kerültek az előző napi tanulmányút során meglátogatott Igazgyöngy Alapítvány tevékenységei, módszertana, illetve a jelenlévő résztvevőkkel egy közös kollázs készült, melynek célja a már ismertetett közösségépítő módszerek demonstrálása volt művészeti tevékenységen keresztül.

A bemutatott kollázs technika során a résztvevők elkészítettek egy egyedi rajzot adott témakörben (mindenkinek lakóházat kellett rajzolnia), majd ezeket a rajzokat kivágás után a foglalkozás vezetője elhelyezte egy időközben elkészített nagyméretű rajzra, amelyen csak az égbolt, a fű és egy folyó volt látható. Ezt követően mindenki rajzolt egy-egy fát, amelyeket szintén körbevágtak és ezt követően elhelyeztek a közös felületen, a végére maradtak a felhők és a Nap. A feladat során mindenki egyénileg dolgozott, azonban az eredmény közös volt, ebben rejlik ennek a feladatnak a lényege.

Ifjúsági szervezetek: A Köz-Pont Ifjúsági Egyesület

A 2001 óta működő ifjúsági szervezet honlapján a következőképpen fogalmazta meg küldetését:
“Küldetésünk a 10 és 30 év közötti fiatalok támogatása regionális szinten, fenntartható projekteken keresztül, hogy tapasztalatokra és élményekre tegyenek szert. Teret és lehetőséget biztosítunk a fiatalkori önkéntességen és a diákönkormányzatiságon keresztül, önmaguk és közösségük fejlesztésére, az együttműködés, a bizalom és a felelősségvállalás értékeinek mentén.”
Ezen küldetés érdekében számos tevékenységet végeznek: teljes körű rendezvényszervezés, kreatív műhelyet működtetnek, ahol babzsákot varrnak, bögrét készítenek, szerveznek képzéseket, tréningeket különböző témákban, gyermekprogramokat szerveznek, támogatják a fiatalok alulról jövő kezdeményezéseit, EVS önkénteseket fogadnak, tagjai számos hazai és nemzetközi ifjúsági szervezetnek. Működtetik a Debreceni Civilek Önkéntes Programot, amelynek keretében Debrecenben, illetve Hajdú-Bihar megyében élő és tanuló fiatalok, illetve fiatal felnőttek számára lehetőséget adnak arra, hogy megtapasztalják az önkéntes tevékenység élményét.
Az Egyesület Debrecenben, Nyíregyházán és Szolnokon is működtet irodát.

A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról

A Nemzeti Ifjúsági Stratégia a 2009-2024 közötti időszakra fogalmazza meg azokat az irányokat, amelyeket a Kormány fontosnak tartott az ifjúságügy kapcsán egy stratégia keretében meghatározni. A 2006-os kormányprogram kimondja, hogy a Kormány feladata a fiatalok társadalmi integrációjának elősegítése. Ennek érdekében született meg a Stratégia.
A Stratégia a Bevezetőt követően helyzetelemzési fejezettel folytatódik. A helyzetelemzés kitér az ifjúság demográfiai, oktatási, foglalkoztatási helyzetére, a fogyasztási szokásokra, egészségi állapotra, a bűnözés és deviancia kérdéskörére, a közösségi, közéleti jellemzőkre, majd a földrajzi mobilitás és a migráció kérdéseire. Szó esik az ifjúsági közfeladatokról, az ifjúsági szakmáról is, illetve készült egy SWOT analízis. A 4. fejezet magát a stratégiát tárgyalja, és sor került a kapcsolódási pontok leírására is más szakpolitikákkal.

Bemutatkozik a nyíregyházi Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (Mustárház IITI)

Egyedülálló együttműködésben dolgoznak együtt Nyíregyházán a fiatalokat érintő kérdésekkel foglalkozó különböző szervezetek az Ifjúsági Kerekasztal keretében, ennek a kezdeményezésnek egyik mozgatója Mustárházat működtető a Kulturális Életért Közhasznú Egyesület. A helyi önkormányzattal példaértékű együttműködést valósítanak meg, ellátási szerződés keretében látnak el ifjúsági feladatokat, mint pl. szabadidős és kulturális programok szervezése (pl. koncertek, irodalmi estek), fejlesztő programok szervezése (diákvezető képzés, rádiós tábor), közösségi teret működtetnek, ahol díjtalan internethasználatot kínálnak, információszolgáltatást végeznek. Regisztrált önkéntes fogadó szervezetként folyamatosan fogadnak európai önkénteseket, akik a Mustár FM rádió működtetésében játszanak nagy szerepet. Hamarosan meglátogatjuk az irodát!