“A részvételi ifjúságkutatás módszerei” című, Horváth Kata és Oblath Márton által szerkesztett kötetben található harmadik csoportos részvételi eljárásról szól következő bejegyzésünk. A közösségi játéktervezésnek mint részvételi társadalomkutatási módszernek a fókuszában a szabályalkotás folyamata áll. A résztvevők a közösségi játéképítés technikáinak segítségével azon gondolkodnak, azt próbálják kitalálni, arról egyeztetnek, hogy melyek azok az optimális szabályok, amelyek a játékukat működtetik. Vagyis azt fogalmazzák meg, hogy melyek azok a feltételek, amelyek között interakciók folytathatóak, kihívások teljesíthetőek. A társadalomtudományos kérdésfeltevés, amit a közösségi játéképítés módszerével hatékonyan vizsgálni lehet: melyek azok a feltételek, amelyek egy-egy közösségnek kellenek ahhoz, hogy működni tudjon.

Folytatjuk előző bejegyzésünk témáját a fórumszínház módszerről. A résztvevők – hozzászólásokkal, szavazással, szerepbe lépéssel, jelenetek újrajátszásával és újrarendezésével – döntéshelyzetekbe kerülnek, döntenek, majd létrehozzák a döntéshelyzetek és döntések értelmezéseit. E részvételi folyamatban azonban nem építenek professzionális művészi tudásra, hanem civil tapasztalataikat felhasználva keresnek drámás válaszokat a színházi előadás által firtatott kérdésekben. Az előadás így alkalomról alkalomra másképp alakul, a közönség aktuális hozzájárulásától függően. A részvételi színházban a katarzis egy lehetséges forrása, hogy a közönség saját történeteit, ötleteit látja megvalósulni a színpadon, így a tervezett-dédelgetett cselekvések kipróbálhatóvá, a cselekvéstervek átalakíthatóvá válnak.

Folytatjuk bejegyzés sorozatunkat “A részvételi ifjúságkutatás módszerei” című, Horváth Kata és Oblath Márton által szerkesztett kötet alapján. A fórumszínház a legismertebb dramatikus módszer, amelyet kutatási célokra is használnak. A részvételi színház (Participatory Theatre) annak a színházi eljárásnak és azoknak a színházi műfajoknak az átfogó (dramaturgiai szempontú) megnevezése, amelyek áttörik a hagyományos határvonalat a színpad és a nézőtér között: a közönséget nyílt és közvetlen bevonódásra késztetik a színpadi cselekménybe, ezáltal a közönség tagjai nem nézőkként, hanem résztvevőkként vannak jelen a színházi eseményen. Elsősorban ez a bevonódás jelent megismerési lehetőséget a részvételi kutatás számára is. A bevonódás intenzitása széles spektrumon mozog: vonatkozhat összetett testi-fizikai aktivitásra, és tervezett szerepalakításokra, de csupán verbális véleménynyilvánítást is jelenthet.

A szociodrámáról szólt előző bejegyzésünk, ezt szeretnénk folytatni az alábbiakban, továbbra is “A részvételi ifjúságkutatás módszerei” című, Horváth Kata és Oblath Márton által szerkesztett kötetből idézve. Az szociodráma alkalmazási területe széles körű, de alapvetően két fő típusba sorolhatók:

(1) A játszó csoport (bármilyen közös feladatra vagy közös időtöltésre szerveződött csoport, mint pl. egy osztályközösség, együtt dolgozó kollegák) működésének vizsgálata. Vagyis annak kutatása, hogy melyek  azok  a  rejtett szerepkonfliktusok, kapcsolódási deficitek, strukturális  problémák,  amelyek  a  csoport  működésének  anomáliát, rendszeresen  újratermelődő  konfliktusait  okozzák,  és  miképp  lehet  átalakítani ezeket.

(2) Egy a  csoporttagokat  érintő  vagy  érdeklő  társadalmi  kérdés  vizsgálata, esetleg a résztvevők társadalmi, szociális helyzetének feltérképezése.

Csoportos módszerek ismertetésével folytatjuk módszertani sorozatunkat, amelyeket a “A részvételi ifjúságkutatás módszerei” című, Horváth Kata és Oblath Márton által szerkesztett kötet alapján teszünk közzé, további részletek ebben a kötetben találhatók.

“A  szociodráma  módszerével  csoporton  belüli, csoportközi és társadalmi viszonyokat  lehet  vizsgálni  helyi,  nemzeti  vagy  akár  globális  szinten.  A szociodráma  workshopok  résztvevői  úgy  tanulják  meg  elemezni  ezeket  a viszonyokat,  hogy  a  fizikai  térben  „felállítják”  a  vizsgált  kapcsolatokat (konkretizáció).  Tárgyakat  vagy  csoporttagokat  használnak,  akik  eljátsszák, megtestesítik, reprezentálják a kapcsolatban részt vevő szereplőket és hangot adnak  tapasztalataiknak.  A  szerepek  felfedezésén  keresztül  (ami  különböző technikákkal, például szerepcsere, duplázás, tükrözés, stb. történik) a helyzetet átélő  csoporttagok  úgymond  a  „változtatás  ügynökeivé”  válnak:  felismerik  és megosztják a többiekkel, hogy a szerepben szerzett tapasztalataik alapján, mely pontokon  kerülhetnek  elő  újszerű  megoldások,  milyen  belátás  és  milyen magatartásformák gyakorlása szükséges ehhez az egyes szereplők részéről. A szociodrámát egymástól nagyon különböző területeken használják, különféle célok elérése érdekében a világ minden táján (vö. Kellerman 2006, Weiner – Adderly – Kirk 2011): például iskolai konfliktusok kezelésében, vállalati tréningek formájában,  a  szociális,  illetve  egészségügyi  szektorban  dolgozó  szakemberek képzésében,  kollektív  trauma  feldolgozásában,  csoportközi  konfliktusok megoldásában, társadalmi krízishelyzetek kollektív értelmezésében.”