A szociodrámáról szólt előző bejegyzésünk, ezt szeretnénk folytatni az alábbiakban, továbbra is “A részvételi ifjúságkutatás módszerei” című, Horváth Kata és Oblath Márton által szerkesztett kötetből idézve. Az szociodráma alkalmazási területe széles körű, de alapvetően két fő típusba sorolhatók:

(1) A játszó csoport (bármilyen közös feladatra vagy közös időtöltésre szerveződött csoport, mint pl. egy osztályközösség, együtt dolgozó kollegák) működésének vizsgálata. Vagyis annak kutatása, hogy melyek  azok  a  rejtett szerepkonfliktusok, kapcsolódási deficitek, strukturális  problémák,  amelyek  a  csoport  működésének  anomáliát, rendszeresen  újratermelődő  konfliktusait  okozzák,  és  miképp  lehet  átalakítani ezeket.

(2) Egy a  csoporttagokat  érintő  vagy  érdeklő  társadalmi  kérdés  vizsgálata, esetleg a résztvevők társadalmi, szociális helyzetének feltérképezése.

Csoportos módszerek ismertetésével folytatjuk módszertani sorozatunkat, amelyeket a “A részvételi ifjúságkutatás módszerei” című, Horváth Kata és Oblath Márton által szerkesztett kötet alapján teszünk közzé, további részletek ebben a kötetben találhatók.

“A  szociodráma  módszerével  csoporton  belüli, csoportközi és társadalmi viszonyokat  lehet  vizsgálni  helyi,  nemzeti  vagy  akár  globális  szinten.  A szociodráma  workshopok  résztvevői  úgy  tanulják  meg  elemezni  ezeket  a viszonyokat,  hogy  a  fizikai  térben  „felállítják”  a  vizsgált  kapcsolatokat (konkretizáció).  Tárgyakat  vagy  csoporttagokat  használnak,  akik  eljátsszák, megtestesítik, reprezentálják a kapcsolatban részt vevő szereplőket és hangot adnak  tapasztalataiknak.  A  szerepek  felfedezésén  keresztül  (ami  különböző technikákkal, például szerepcsere, duplázás, tükrözés, stb. történik) a helyzetet átélő  csoporttagok  úgymond  a  „változtatás  ügynökeivé”  válnak:  felismerik  és megosztják a többiekkel, hogy a szerepben szerzett tapasztalataik alapján, mely pontokon  kerülhetnek  elő  újszerű  megoldások,  milyen  belátás  és  milyen magatartásformák gyakorlása szükséges ehhez az egyes szereplők részéről. A szociodrámát egymástól nagyon különböző területeken használják, különféle célok elérése érdekében a világ minden táján (vö. Kellerman 2006, Weiner – Adderly – Kirk 2011): például iskolai konfliktusok kezelésében, vállalati tréningek formájában,  a  szociális,  illetve  egészségügyi  szektorban  dolgozó  szakemberek képzésében,  kollektív  trauma  feldolgozásában,  csoportközi  konfliktusok megoldásában, társadalmi krízishelyzetek kollektív értelmezésében.”

A korábbiakban bemutatott két módszer után jöjjön a harmadik egyéni részvételi alapú kutatási módszer, amely részletesen szintén “A részvételi ifjúságkutatás módszerei” című, Horváth Kata és Oblath Márton által szerkesztett kötetben olvasható. Ez a részvételi poétika módszere.

A részvételi poétika elnevezés azokat a részvételi kutatási módszereket fedi, amelyek elsődlegesen nyelvi, poétikai eszközöket adnak a közreműködőknek, hogy társadalmi helyzetük megéléseit, társadalmi jelenlétük személyes értelmezéseit, írott formában, művészeti szövegekben megfogalmazzák, és nyilvánossá tegyék.

A részvételi poétika olyan csoportmódszer, amelyben a csoport az egyéni folyamatokat és az egyéni produktumok létrejöttét segíti. A részvételi poétika műhelyben a fiatalok individuális alkotási tevékenysége, az egyéni művek létrehozása áll a folyamat fókuszában, amely ugyanakkor csoporttevékenység híján nem tudna megvalósulni. Időtartam tekintetében nagyon változatos gyakorlatokkal találkozunk: a több hónapos, sőt több éves programoktól, a néhány hetes vagy napos intenzív kurzusokon keresztül, az egy alkalmas, akár néhány órás workshopokig. A részvételi poétika műhely kiscsoportban valósul meg, ideálisan 4–8 fő részvételével, akikkel egy facilitátor/művésztanár-kutató dolgozik együtt. Az alkalmazott poétikai műfajokról és formákról általában előzetesen születik döntés. Ezt meghatározza a résztvevők poétikai műveltsége (a populáris kultúra műfajaitól a magas művészeti formákig), amelyre a részvételi poétika minden esetben támaszkodik. Ez azt is jelenti, hogy inkább homogén, vagyis hasonló társadalmi tapasztalatokkal bíró résztvevőkből álló csoportokkal dolgoznak. A műfaj és a csoportösszetétel a témát is behatárolja.

A vizsgálat arra is rávilágított, hogy a lekérdezésben résztvevő kezdeményezések csaknem felében dolgozik olyan személy, aki maga is a projekt célcsoportjába, a 15-29 éves korosztályba tartozik. Ezen fiatalok változatos feladatokat látnak el a kezdeményezésekben, például adminisztrációs, projekt megvalósításhoz és rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatokat, ezek voltak többségben a válaszadók körében. Felsorolásra került még feladatként az önkéntesek bevonása, tréning koordinációs feladatok ellátása, műsorszerkesztés, nemzetközi programok koordinációja, mentor feladatok ellátása, logisztikai feladatok ellátása, klub szervezés, ifjúsági mentális tanácsadás, étel kiszállítás, szervezés, előadóművészeti tevékenység és kortárssegítés. Nagy szerepük van a fiatal munkatársaknak abban, hogy a kezdeményezés meg tudja szólítani ezt a korosztályt, illetve be tudja vonni a programjaiba.

Mi is az a digitális történetmesélés? A digitális történetmesélés önéletrajzi történetek megfogalmazásának és megosztásának audiovizuális eszközöket és digitális technológiát használó részvételi módszere. Az eljárást az 1990-es években San Franciscóban dolgozta ki egy már a 70-es, 80-as években a művészet demokratizálásának programját megfogalmazó, a közösségi művészet lehetőségeit kereső alkotócsoport. Joe Lambert és kollégái a Digital Media Center (később Center for Digital Storytelling, legújabban pedig Story Center) nevet viselő műhelyükben egy olyan tanmenetet dolgoztak ki és kezdtek oktatni, amely ötvözi a történetmesélés klasszikus formáit az audiovizuális technológiával, és lehetőséget teremt a „hétköznapi embereknek”, hogy összeállítsák és közérthető módon artikulálják az életüket meghatározó alapvető történeteket. A digitális történetek 2– 5 perc hosszúságú személyes történeteket bemutató videók, amelyeket egy feszes, általában 3–6 nap hosszúságú, csoportos munkafolyamat során facilitátorok segítségével hoznak létre a résztvevők. A videókon az alkotók a saját történeteiket saját maguk mondják el, a narrációt az általuk válogatott és szerkesztett képi és hanganyag kíséri. Videóikat aztán közösségi vetítéseken mutathatják be, illetve megosztják az interneten.

A digitális történetmesélés első európai állomása Nagy-Britannia volt (BBC Wales) a 2000-es évek elején. Innen terjedt el aztán Európában, és jutott el Magyarországra is, ahol a civil szféra területén (Anthropolis Egyesület) 2010 óta valósulnak meg digitális történetmesélés szemináriumok és képzések. A Magyarországon készült filmeket a következő linken lehet megnézni: http://digitalistortenetmeseles.hu/digitalis-tortenetek/. Magyarországon eddig sem az ifjúságkutatás, sem más tudományos területeken nem használták a digitális történetmesélést társadalomkutatási módszerként.

A módszerről részletesen olvashatnak a “A részvételi ifjúságkutatás módszerei” című, Horváth Kata és Oblath Márton által szerkesztett kötetben.

Ígéretünkhöz híven következzen a TÁMOP – 5.2.8/12/1-2013-0001 számú “Kisközösségi ifjúság nevelés támogatása” című, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által megvalósított kiemelt projektben készített, “A részvételi ifjúságkutatás módszerei” című, Horváth Kata és Oblath Márton által szerkesztett kötetből egy egyéni részvételi alapú kutatási módszer rövid bemutatása: a fotóhang módszer.

A módszer különlegessége kutatási szempontból, hogy a fotózás segítségével (azok elkészítésével, feldolgozásával, bemutatásával) társadalmi ügyeket azonosíthatunk. Sok esetben nehéz feltérképezni, hogy voltaképpen melyek lennének azok a helyi problémák, amelyek foglalkoztatják, cselekvésre ösztönöznék a fiatalokat. A klasszikus fókuszcsoportos beszélgetés (netalán rákérdezés) jellemzően kevéssé érvényes válaszokat hoz. A fotózás azonban lehetővé teszi azoknak a pillanatoknak (megélt tapasztalatoknak) és látképeknek (társadalmi pozícióhoz kötődő nézőpontoknak) a megörökítését, amelyek valóban felidéznek a résztvevőkben problémákat. Bár az eljárás kulcsa a fénykép, célja (az „ajtó”) a hang: a fotókból kiindulva szólalnak meg a társadalmi ügyekben a résztvevők, s végül jutnak el ezek nyilvános képviseletéig, felvállalásáig a közösség tekintélyes tagjai és döntéshozói előtt. Így a kutatás eredménye sem csupán a résztvevők által készített fotók tárháza, hanem mindazok az egymásra épülő viták, amelyekre a fotók együttműködésen alapuló elkészítése, közös rendezése, közösségi elemzése lehetőséget kínált.

A módszertani leírás bevezetőjében először kutatás megközelítési módjáról, a művészet alapú részvételi ifjúságkutatásról olvashatunk, illetve az akciókutatások és a művészeti alapú kutatások kibontakozásáról, mint arról a két törekvésről, amelynek egyaránt meg szeretne felelni a művészetalapú akciókutatás. A későbbi fejezetekben a kvalitatív  ifjúságkutatás  szokásos módszereiről szólnak a szerzők, majd a részvételi alapú eljárások következnek, külön szó esik az egyéni, illetve a dráma alapú csoportos eljárásokról.  Ezek az eljárások, módszerek több évtizedes múltra tekinthetnek vissza – ez alól a digitális történetmesélés a kivétel, amely kb. egy évtizede jelent meg -, és a problémák megközelítését más-más dimenzióból indítják, egy adott helyzetet más-más aspektusból képesek megjeleníteni. A fiatalok közösségeivel foglalkozó szakmeberek meríthetnek ezekből a leírásokból. A következő bejegyzésekben röviden bemutatunk egy-egy módszert a módszertani leírás alapján.

A TÁMOP – 5.2.8/12/1-2013-0001 számú “Kisközösségi ifjúság nevelés támogatása” című, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által megvalósított kiemelt projektben a következő fontos eredmény, hogy elkészült a leírása annak az akciókutatásnak, amely megalapozta a korábbi bejegyzésben említett módszertani kézikönyv javaslatait. Az írás címe: A részvételi ifjúságkutatás módszerei. Ez a kötet olyan kvalitatív társadalomkutatási eljárásokat mutat be, amelyek az utóbbi két évtized folyamán a nemzetközi ifjúságkutatás népszerű módszereivé váltak. Közös bennük, hogy a kutatásban közreműködő fiatalokat a kutató partnerévé avatják a megismerési folyamatban, és ennek érdekében az „adatfelvételt” összekapcsolják a megismerési technikákat átadó pedagógiai, a megismert társadalmi viszonyokat átalakító cselekvéseket tervező, továbbá a közös gondolkodás számára játékos formákat felkínáló művészeti produkciós folyamatokkal. Az átfogóan fiatalokkal végzett művészetalapú részvételi (akció)kutatásnak nevezett szemlélet, illetve az e szemléleti keretben kidolgozott módszerek talán leginkább csábító vonása az ifjúságkutatók számára, hogy a részt vevő fiatalokat érdekeltté teszi a közreműködésben, sőt, érdekessé is teszi számukra a megismerési folyamatot. A fiatalok motiváltságának és aktív közreműködésének ára azonban, hogy az eljárások sok esetben szétfeszítik a bevett kutatásszervezési szokásokat, és – ahogy az írásban majd látható lesz – magának a kutatás fogalmának kitágításával is járnak. (Forrás: A részvételi ifjúságkutatás módszerei, szerk.: Horváth Kata – Oblath Márton) Folytatjuk!

A TÁMOP – 5.2.8/12/1-2013-0001 számú “Kisközösségi ifjúság nevelés támogatása” című, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által megvalósított kiemelt projektben a következő fontos eredmény, hogy elkészült a leírása annak az akciókutatásnak, amely megalapozta a korábbi bejegyzésben említett módszertani kézikönyv javaslatait. Az írás címe: A részvételi ifjúságkutatás módszerei. Ez a kötet olyan kvalitatív társadalomkutatási eljárásokat mutat be, amelyek az utóbbi két évtized folyamán a nemzetközi ifjúságkutatás népszerű módszereivé váltak. Közös bennük, hogy a kutatásban közreműködő fiatalokat a kutató partnerévé avatják a megismerési folyamatban, és ennek érdekében az „adatfelvételt” összekapcsolják a megismerési technikákat átadó pedagógiai, a megismert társadalmi viszonyokat átalakító cselekvéseket tervező, továbbá a közös gondolkodás számára játékos formákat felkínáló művészeti produkciós folyamatokkal. Az átfogóan fiatalokkal végzett művészetalapú részvételi (akció)kutatásnak nevezett szemlélet, illetve az e szemléleti keretben kidolgozott módszerek talán leginkább csábító vonása az ifjúságkutatók számára, hogy a részt vevő fiatalokat érdekeltté teszi a közreműködésben, sőt, érdekessé is teszi számukra a megismerési folyamatot. A fiatalok motiváltságának és aktív közreműködésének ára azonban, hogy az eljárások sok esetben szétfeszítik a bevett kutatásszervezési szokásokat, és – ahogy az írásban majd látható lesz – magának a kutatás fogalmának kitágításával is járnak. (Forrás: A részvételi ifjúságkutatás módszerei, szerk.: Horváth Kata – Oblath Márton) Folytatjuk!

A korábban hivatkozott TÁMOP – 5.2.8/12/1-2013-0001 számú “Kisközösségi ifjúság nevelés támogatása” című, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által megvalósított kiemelt projekt keretében a jógyakorlatok gyűjteménye mellett elkészült egy módszertani kézikönyv is, amely azok számára készült, akik saját településükön ifjúsági közösségek létrehozásával, működtetésével foglalkoznak, vagy ezt tervezik, és szeretnének rálátni azokra a tényezőkre – társadalmi, pszichológiai, pedagógiai szempontokra -, amelyek befolyásolhatják a munkájukat.

Számos, tudományos igénnyel készített módszertani anyag elérhető, amiben ez a kötet különleges, hogy részvételi technikával készült ifjúsági közösségi akciókutatásra alapozza megállapításit és javaslatait a fiatalokkal való munkában, a közösségek kialakításának teljes folyamatára. Folytatjuk!